Hogyan találtunk 200 citációt 2 hét alatt?

A citációk fontosságáról

A tudományos fokozatok és címek, valamint a kutatási pályázatok elnyerésének legfőbb kritériuma – az elegendő mennyiségű és minőségű publikáció mellett – a kutatási eredmények publikációkban megnyilvánuló tudományos értékű hasznosulása.

Ennek hagyományos tudománymetriai mérőszáma a szerző művei más publikációkban történő hivatkozásai számának és kvalitásainak bemutatása.

A 2010-es évektől kezdődően azonban – a tudományos kommunikáció átalakulásának köszönhetően – már az úgynevezett alternatív metrikák (Altmetrics) eredményei is minősítik a szerzők szellemi termékeit. Ez az utóbbi jóval komplexebb módon mutatja közleményeink hasznosulását, mert a hivatkozásokon túl méri az említéseket, megosztásokat, letöltéseket, megtekintéseket is. A nagy nemzetközi citációs adatbázisok ma már nem csupán a hagyományos hivatkozási tételeket veszik számba, hanem az alternatív metrikák részletes adatait is közlik. Ám ennek ellenére hazai viszonylatban még hiányzik az alternatív metrikáknak a tudományos teljesítmény értékelésébe történő bevonása. 

Kevés a citációm

A tudományos élet szereplői számára a saját közlemények számontartása viszonylag egyszerű, de annál nehezebb a citációk összegyűjtése. Ennek a szakirodalom szóródási modelljén túl egyéb okai is vannak. Egyrészről a nemzetközi citációs adatbázisok szelektív gyűjtőköre, másrészről pedig a hivatkozások hazai megbízható nyilvántartásának hiánya. Ebből a szempontból nem nyújt segítséget az MTMT sem, hiszen ott csak a szerző számára ismert citációkat találhatjuk meg. Éppen ezért gyakori kérés szolgáltatásunk felé a citációk lehető legteljesebb igényű összegyűjtése. 

Ilyenkor gyakran kiderül, hogy nem kevés szerzőnk hivatkozása, hanem egyszerűen nem ért elég jól azok összegyűjtéséhez. Csakúgy, mint bármely másnak, ennek is megvannak a maga mesterfogásai, mesterforrásai, szakértői módszerei. Ezeknek az ismereteknek, mesterfogásoknak köszönhető, hogy a hozzánk forduló ügyfelek közül eddig csupán egyetlen kutató számára nem tudtunk elegendő számú hivatkozást összegyűjteni. (Nála a publikációk száma is nagyon alacsony volt!) Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a szerzők módszereivel a citációknak mintegy felét lehet megtalálni, a másik felét pedig szakértői szolgáltatásunknak köszönhetik. 

200 citáció 2 hét alatt és 2 citáció 200 óra alatt

A hivatkozások megtalálása az utolsó munka, amit normázni lehetne. A legnagyobb szakértelem, mesterfogás ismeretében is előfordul, hogy napokon keresztül is csupán 1-2 tételt találunk. Ám gyakori az is, hogy ömlenek a monitorra a hivatkozó tételek. Az utóbbiak ugyan lelkesítőbbek szakértőink számára, de megvan a kihívása annak is, hogy napokon keresztül dolgozunk és az aratás mégis elmarad. 

Eddigi legszebb kihívásunk az volt, amikor egy akadémiai doktori címre aspiráló kliensünknek mindössze 2 hivatkozása hiányzott a feltételek közül, és végső kétségbeesésében fordult hozzánk segítségért. Ráadásul a határidő is nagyon szorított. Ketten, két napot dolgoztunk és – túlteljesítve a kérést – 3 citációt találtunk.

Olvasson még a tudománymetriáról! a citáció-menedzsmentről! a publikálásról! az eredményeinkről!

#konzultáció

Mi történik a konzultáción?

Filozófiánk: az ügyfélért szakmailag felelünk, tehát minden információval ellátjuk – így nem választhat megalapozatlanul. Jelentkezzen az első, ingyenes konzultációnkra! A Starter csomag esetében A Starter

Tovább olvasom »
#citáció-menedzsment

Hogyan találtunk 200 citációt 2 hét alatt?

A citációk fontosságáról A tudományos fokozatok és címek, valamint a kutatási pályázatok elnyerésének legfőbb kritériuma – az elegendő mennyiségű és minőségű publikáció mellett – a kutatási

Tovább olvasom »