A tudományos folyóiratok 17. századi megjelenésük óta funkciójukban jelentősen változtak, miközben mindvégig a tudományos kommunikáció legfőbb fórumaiként működtek. A tudománymetriai értékelésekben betöltött szerepük huszadik századi kialakulásával a szakfolyóiratok funkciói olyan újabb feladatokkal bővültek, amelyek a napjaink tudományos közéletére jellemző „publish or perish” (PoP) kényszereinek szorításában mindinkább felértékelik azokat.
A tudományos folyóiratok hagyományos és új funkciói
A tudományos kiadványok, folyóiratok hagyományos funkcióiként tartjuk számon: a tudomány fejlődésének elősegítését; általában új kutatási eredmények közzétételét; az ismeretek terjesztését; az anyanyelvi tudományosság művelését és magas szinten tartását; a folyóiratokban közzétett publikációk és az abban foglalt ismeretek megőrzését, közvetítését a jövő számára. A szaklapok hagyományos funkcióihoz a huszadik századtól új feladat csatlakozott. A tudománymetriai értékelések, elemzések bázisát is jelentik.
Varietas dēlectat, avagy hányféle értelmezése van a tudományos folyóiratnak?
Az előzőkben leírtak általános ismereteket közölnek a tudományos folyóiratokról, ám ezeken túl szólnunk kell arról is, hogy a szaklapok meglehetősen eltérő színvonalúak, differenciált azok minőségi megítélése.
Ennek felismerése hozta magával, hogy a tudományos periodikákat különböző szempontok mentén minősíteni kezdték, és az, hogy a kutatók, szerzők milyen minősítésű szakfolyóiratokban publikálnak, mára már az egyéni és a csoportos tudományos teljesítmények megítélésének egyik legfontosabb kritériumává vált.
Tegyük hozzá azt is, hogy nem csupán a kutatók, hanem a tudományos folyóiratkiadóknak és maguknak a szaklapoknak is fontos, piaci szempontból is mérhető presztízsértéket jelentenek a gondozásukban közreadott, minél magasabb színvonalúnak elismert folyóiratok. S hogy pontosan milyen értéket hordoznak, az számokban, besorolási kategóriákban és egyéb, döntően kvantálható indexekben, indikátorokban, rangsorokban fejezik ki az arra felhatalmazott minősítő testületek.
A különböző minősítő eljárások igen gyakran eltérő eredményeket mutatnak egy-egy szaklap esetében. Hogyan lehetséges ez? Az okok többek között arra vezethetők vissza, hogy a minősítő testületek által összeállított, a szaklap kvalitásainak megállapításánál figyelembe vett legfőbb szempontok eltérő komponensekkel dolgoznak, különböző matematikai modellekkel operálnak, esetenként differenciáltabb, máskor pedig egyszerűbb indikátorokat, rangsorokat alkalmaznak. Így történhet meg, hogy míg az egyes folyóiratminősítő rendszerek 13-féle indikátort, rangsort használnak egy szakfolyóirat minősítésére, addig mások ennél valamivel kevesebbet, és vannak olyan minősítő testületek is, amelyek csak 3-4 elemből álló rangsort képeznek az azonos tematikájú periodikákból. Hasonló okokra vezethető vissza az is, hogy ugyanaz a szakfolyóirat az egyik minősítő rendszerben igen magas presztízst mutat, addig a másikban a futottak még besorolást kapja, vagy be sem kerül a minősített lapok közé.
A tudományos folyóiratok többféle minősítési eljárása nem ördögtől való. A többféle szempont mentén készített indikátorok, rangsorok lehetővé teszik, hogy egy periodikáról differenciált, szofisztikált képet kaphassunk. Probléma akkor jelentkezik, amikor a sokféle mutatóból – a többi közül indokolatlanul kiemelve – egyetlen egyet használunk, és annak jelentőségét túldimenzionáljuk, a többiről pedig tudomást sem veszünk.
